Az Erdélyi Gyopár - a pillanatnyilag egyetlen magyar nyelvű, természetjárással, honismerettel és környezetvédelemmel foglalkozó erdélyi folyóirat - elődje, az Erdély című honismertető folyóirat, az EKE turistai, fürdőügyi és néprajzi értesítője Radnóti Dezső szerkesztésében már 1892-ben kiadásra került, az EKE kiadványaként. Főmunkatársai közül megemlítjük Hankó Vilmost, dr. Herrmann Antalt és Téglás Gábort.
A folyóiratot a tagok az évi 6 korona tagsági díj fejében kapták. Az EKE programja az ERDÉLY programja is volt, amit már az első számban leszögezett a szerkesztő bizottság. Idézünk a folyóirat indító soraiból: ... „Ismertetni akarjuk az erdélyi részeket: vadregényes, kies és bájos vidékeit, természetadta drága kincseivel, első sorban megbecsülhetetlen és kevésbé becsült, fürdőit és ásványvizeit; ismertetni egyes helyeit, emberi kéz alkotta művelodéstörténeti és történelmi emlékeivel és nevezetességeivel; ismertetni azt, ami a legérdekesebb és ami a földet hazává teszi: az élő népet testi-lelki állapotában....".
Az ERDÉLY szerkesztését az évtizedek során a következő személyek vezették: Radnóti Dezső, dr. Veress Endre, dr. Gyalui Farkas, Merza Gyula, dr. Szádeczky Lajos, M. Kovács Géza, Orosz Endre, dr. Kerekes Zoltán, dr. Karl János.
1917-ben az ERDÉLY-nek már csak egyetlen száma jelent meg. Az első világháború veszteségei, a trianoni békeszerződés és ennek alkalmazása gyakorlatilag az EKE időleges szervezeti megszűnését eredményezték. A 35 vidéki osztályban több mint 6000 tagot tömörítő egyesület szétzilálódott, tevékenysége megbénult.
Az 1930 januárjától újrainduló ERDÉLY szerkesztésével a közgyűlés Orosz Endrét bízta meg. Az ERDÉLY évenként 6 számban, kéthavonként jelent meg, a számokat az egyesület alapító és rendes tagjai az új, nehezebb körülmények között is tagdíjuk fejében kapták. Az ERDÉLY 1933-ban a következőképpen vallott feladatairól: „Miként a múltban, úgy ezután is mindenek előtt ápolja lapunk a társadalmi békét s az erdélyi összetartozandóság érzetét, mert a turistaság a világ művelt társadalmainak amúgy is a legszebb közös találkozó helye. Legyen a komoly ismeretek tárháza, a tudományok megfigyelési adatainak gyűjtőhelye, hiszen ki van hivatottabb a földrajzi és néprajzi jelenségek, különféle természettudományi, s történelmi és régészeti észleletek legértékesebb adataival úti jegyzetfüzeteit megtölteni, mint a tanult, látni tudó és akaró turista".
A 30-as években megtiltották az Erdély szó használatát, ezért 1936-ban és 1937-ben az ERDÉLY csak a TRANSZILVÁNIA cím alatt jelenhetett meg a Transzilvániai Kárpát-Egyesület kiadásában (!). Akárcsak mint később, a Ceausescu diktatúra éveiben, a települések, hegyek, dombok, folyók neveit csak románul lehetett leírni. Ezért a TRANSZILVÁNIÁ-ban ilyen címeket olvashatunk: Felciuci érdekes látnivalók, Jibou és környéke, Ciuc a téli sportok hazája, stb. Sarkából erőszakosan kifordított világ!
Az Erdély tehát a következők szerint jelent meg: 1892-1917: 26 évfolyam, 1930-1948: 19 évfolyam.
Megalakulásától az első világháború végéig az EKE folyóiratán és az említett mellékleteken kívül mintegy 70 kiadványt jelentetett meg, többségükben térképes útikalauzokat, barlang útmutatókat, fürdőismertetőket magyar, német, angol és román nyelven, turista naptárakat kirándulási tervekkel és térképvázlatokkal. Az EKE figyelemreméltó kiadói tevékenysége dinamizálta a földrajzi, geológiai, geomorfológiai és etnográfiai kutatásokat, minőségi munkára serkentve a szerzőket. 1901-ben a Radnóti Dezső szerkesztette Erdélyi Úti Kalauz már a II. kiadást érte meg. Ugyanettől az évtől megjelent az „EKE" című havi értesítő is Poliány Zoltán budapesti osztálytitkár szerkesztésében.
Tartalmának felhasználásakor kérjük a forrás megjelölését. További sokszorosítása és kereskedelmi célra való felhasználása tilos.