természetjárás
honismeret

A Fogarasi-havasok endemizmusai és végveszélyben
lévő növényfajai (2. rész)

„Alább délre a szőke Olt tűnik szemeinkbe, a fogarasi völgyben roppant havasok
alatt, melyek mint annyi bálványok emelkednek föl hirtelen jeges homlokkal a faluhintett
rónából…” – írja Jósika Miklós báró, író, újságíró, a magyar romantikus
regény megteremtője „Az utolsó Bátori” című regényében.

A Fogarasi-havasok Erdély egyik endémikus
központja, de ennek ellenére a
védett zónák megóvásáról sajnos aligha
beszélhetünk. Bizonyíték erre mindaz,
ami nyár derekán az 1932-től rezervátummá
nyilvánított Bilea-tónál történik.
Személygépkocsik, sátrak, szemét, szemtelen
turisták stb. sokasága fogad a másképp
festői szépségű gleccservölgyben.
A legeltetésről, erről az „őshonosnak”
nevezett foglalkozásról nem is szólva,
ami egy igazi „katalizátor” a növényfajok
kipusztulásának folyamatában.
Már 2006-ban javasolták a Fogaras
Nemzeti Park létrehozását, de sajnos ebben
az ügyben is az történt, ami a korábbi
ajánlások esetében (például a Szárkő
Nemzeti Park, Csukás Nemzeti Park,
Torockói Nemzeti Park stb.), „természetesen”
ez az eljárás is csődöt mondott.
A cirkuszvölgyeken, az északi gerinceken
és a csúcsokon olyan növényfajokat
fedezhetünk fel, amelyeket más alpesi
jellegű havasokban aligha találunk meg.
Ilyenek például a Pedicularis baumgartenii
(Baumgarten-kakastaréj), Silene
dinarica (dinári habszegfű), Hieracium
negoiense, Hieracium vurtopicum,
Eritrichium nanum subsp. jankae
(Janka-gyopárnefelejcs), Aquilegia
transsilvanica (erdélyi harangláb),
Cardaminopsis neglecta, Astragalus
alpinus (havasi csüdfű), Erigeron
uniflorus (egyfészkű küllőrojt),
Polygonum alpinum (keserűfű), Tofieldia
calyculata (hegyi pázsitliliom) stb.
Ebben a számban a Fogarasi-havasok
négy veszélyeztetett növényéről számolunk
be, éspedig a Callianthemum coriandrifolium
(vadászfű), Salix alpina
(havasi fűz), Gentiana frigida (fagyos
tárnics) és a Saponaria pumilio különleges
fajokról.
(I) VADÁSZFű
Nagyon ritka és gyönyörű növényfaj,
melyet Heinrich Gottlieb Ludwig
Reichenbach német botanikus írt le
1832-ben a „Flora Germanica Excursoria”
folyóiratban.
A boglárkafélék (Ranunculaceae)
családjába tartozik.
Latin neve: Callianthemum coriandrifolium
Rchb., magyar neve: vadászfű.
Nemzetségneve a görög „kállos”
(szépség) és „ánthemon” (virág) szavakból
ered, mivelhogy egy szép virágú fajról
beszélünk.
Évelő növény, magassága 5–20 cm.
Tőlevelei általában a virágzás idejében
fejlődnek ki, elég hosszú levélnyelűk
van és a levéllemez két- vagy háromszorosan
szárnyalt. Szárlevelei (1-2) kisebbek,
mint a tőlevelek (amikhez hasonlítanak).
Virágai (melyek átmérője 2 cm is
lehet) fehérek, a szirmok száma 5–16.
A Nemzeti Vörös Lista európai endemizmusként
tartja számon és a
„Nem felmért” (NE) kategóriába sorolja.
Állománymérete és elterjedése szempontjából
inkább a „Végveszélyben”
(EN) kategóriába kellene sorolni.
Gránitos kőzetű havasok sziklarepedéseiben,
az alpesi zónákban találjuk meg.
Erdélyben kizárólag a:
1) Radnai-havasokban: a Nagy
Pietrosz-, a Puzdra-, a Pãltinis- és az
Ünőkő-csúcson;
2) Fogarasi-havasokban: a Vînãtoarea
lui Buteanu-csúcson nő.
A Királykőben jelenléte megkérdőjelezett,
a botanikai szakirodalom
megemlíti létezését, de manapság sajnos
(tudtunk szerint) még nem akadt botanikus,
aki az ottani lelőhelyeit megtalálja.
Itt is, mint sok más erdélyi hegység esetében
türelmes és hosszú kutatás szükséges,
melynek eredménye igen nagy elégtételt
jelentene a botanikusok (és nem
csak) számára.
A Poëtum mediae növénytársulás
egyik tagja más növények mellett, mint
például: Poa media, Campanula serrata
(fűrészes harangvirág), Euphrasia minima
(apró szemvidítófű), Alchemilla
obtusa, Achillea stricta (kárpáti cickafark),
Veronica alpina (havasi veronika)
stb.
Július–augusztusban virágzik.
(II) HAVASI FűZ
Ez egy Erdélyben veszélyeztetett faj,
melyet először Joannes Antonius Scopoli
olasz természettudós írt le 1772-ben, a
Flora Carniolica című művében.
A fűzfafélék (Salicaceae) családjába
tartozik.
Latin neve: Salix alpina Scop., magyar
neve: havasi fűz.
Nemzetségneve keltikus eredetű, a
„sal” szó közelt jelent, a „lis” szó jelentése
víz, ugyanis az e fajhoz tartozó növények
közül sok a vízkedvelő.
Évelő növény, magassága kb. 40 cm,
szára lecsepült, alig felemelkedő. Levelei
(0,5–1 cm) tojás alakúak vagy széles lándzsásak,
csúcsuk tompa, mindkét oldaluk
fénylő élénkzöld színű. Levélnyelei
1–3 mm hosszúak, a barkavirágzatok a
levelekkel egyidejűleg jelennek meg.
A Nemzeti Vörös Lista európai endemizmusként tartja számon és a
„Kihalófélben” (CR) kategóriába sorolja.
Erdélyben feltaláljuk a:
1) Radnai-havasokban: a Korongyoscsúcson;
2) Bucsecsben: a Fehér-völgy-övön,
a Bucoiu-csúcson és a Doruluisziklaszorosban;
3) Királykőben: az Északi- és a Déligerincen,
valamint a Deubel-ösvényen;
4) Fogarasi-havasokban: a Bileakatlanban;
5) Páreng-hegységben: a Slivei-gerincen;
6) Retyezát-hegységben: a Tãul Mare
al Custurii-tónál, valamint a Piule-, az
Albele- és a Jorgovánkő-csúcson.
Sziklás hegyoldalakon, törmelékes
lejtőkön, alhavasi réteken nő.
A Salicetum retusoreticulatae
növénytársulás egyik tagja más növények
mellett, mint például: Salix
retusa (csorbafűz), Salix reticulata
(recéslevelű fűz), Pedicularis oederi,
Viola alpina (havasi árvácska), Primula
minima (apró kankalin), Lloydia serotina
(fátyolka), Bartsia alpina (kantusfű),
Cerastium transsilvanicum (erdélyi
madárhúr), Salix herbacea (törpefűz)
stb.
Június–júliusban virágzik.
(III) FAGYOS TÁRNICS
Ritka növény, melyet Thaddäus
Peregrinus Xaverius Haenke természettudós,
botanikus írt le 1789-ben
a Collectanea Botanica folyóiratban.
Fajunk, amint tudományos fajneve is elárulja,
az alpesi zónák, hideg élőhelyek
növénye. Erdélyben elterjedése elég limitált,
nagyon boldog lehet az a turista/
botanikus, akinek megmutatkozik ez az
elég alacsony növésű csodálatos faj.
A tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába
tartozik.
Latin neve: Gentiana frigida Haenke,
magyar neve: fagyos tárnics.
Nemzetségneve (gentiana), Genthios
illír király (i.e. 180–168) nevét őrzi, aki
(vagy inkább az orvosai közül valaki) a
sárga tárnics (Gentiana lutea) gyökerének
a gyógyhatását felismerte.
Évelő növény, magassága 2–15 cm.
Szára legtöbbször egyvirágú, de találhatunk
olyan egyedeket is, melyeken 2–5
virág is van. Tőlevelei lándzsásak vagy
ovális-lándzsás alakúak, 2–6 cm hosszúak
és 4–8 mm szélesek, szárlevelei átellenesek.
Virágai fehéres-sárgásak, 2–3,5
cm hosszúak. Pártája megnyúlt, tölcsér
alakú.
A Nemzeti Vörös Lista európai endemizmusként
tartja számon és a
„Nem felmért” (NE) kategóriába sorolja.
Állománymérete és elterjedése elég limitált,
ezért inkább a „Sérülékeny” (VU)
csoportba kellene sorolni.
Erdélyben a Keleti- és a Déli-Kárpátok
magashegyeinek növénydísze, amit az
alpesi zónákban füves helyeken találunk
meg a:
1) Radnai-havasokban: az Ünőkőcsúcson;
2) Bucsecsben: a Caraiman-, a Cotila-,
a Bucoiu- és az Ember-csúcson, valamint
a Moraru-gerincen;
3) Fogarasi-havasokban: a Nagy
Vist-, a Negoj-, a Moldoveanu-, a NagyÁrpás-
és az Ucea Mare-csúcson, a
Bilea-katlanban, a Vãiuga- és a Kecskenyeregben,
valamint a Tãrîþa-gerincen.
A Saxifrago bryoides-Silenetum
acaulis és a Veronico baumgarteni-
Saxifragetum bryoidis növénytársulás
egyik tagja más növények mellett, mint
például: Saxifraga bryoides, Veronica
baumgartenii (Baumgarten-veronika),
Silene acaulis (párnás habszegfű), Poa
cenisia subsp. contracta, Doronicum
carpaticum (kárpáti zergevirág), Geum
reptans, Oxyria digyna (savaska),
Senecio incanus subsp. carniolicus
(aggófű), Luzula spicata (perjeszittyó),
Soldanella pusilla (törpe harangrojt),
Saxifraga carpatica (kárpáti kőtörőfű)
stb.
Július–augusztusban virágzik.
(IV) SAPONARIA PUMILIO
Ritka növényfaj, melyről a botanikai
szakirodalomban elég kevés adat
jelenik meg. Először a Flora (Regensb.)
folyóiratban írták le 1843-ban. Validált
neve Alexander Karl Heinrich Braun és
Eduard Fenzl botanikusokhoz kötődik. A
kis, törpe növésű faj elég nagy, rózsaszínes
virágzatával díszíti a Déli-Kárpátok
és Alpok alpesi zónáit.
A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába
tartozik.
Latin neve: Saponaria pumilio (L.)
Fenzl ex A. Braun, magyar neve: nincs.
Nemzetségneve a latin „sapo” (szappan)
szóból ered, mivelhogy a fajok
morzsolt gyökere vízzel való súroláskor
habot eredményez, amit mosásra használhatunk.
Évelő növény, magassága 2–5 cm,
sűrű, párnaszerű gyepeket alkot. Levelei
keskenyek, zöldek. A csészéje harang
alakú, kissé fölfúvódott, színe zöld, de
sokszor vörösbarna is lehet. Szirmai
pirosas-rózsaszínűek.
A Nemzeti Vörös Lista európai endemizmusként
tartja számon és a „Nem
felmért” (NE) kategóriába sorolja.
Állománymérete és elterjedése szempontjából
inkább a „Sebezhető” (VU)
kategóriába kellene sorolni.
Az alpesi zónában találjuk meg füves,
sziklás helyeken.
A Kárpátokban fellelhető a:
1) Fogarasi-havasokban: a Dara-, a
Hîrtop- és az Urlea-csúcson;
2) Jézer-Pãpua-hegységben.
A botanikai szakirodalom megemlíti
létezését a Barcasági-hegyekben, de én
ott nem találtam meg, habár elég alaposan
kutattam ezen hegyek alpesi részét
(ahol a faj nő).
A Kárpátokban nem írtak le egy
olyan növénytársulást sem, ami e
gyönyörű fajt is beiktatná valamely aszszociációba.
Augusztus–szeptemberben virágzik.