természetjárás
honismeret

Norvégiában sokat kirándulnak az emberek. És nagyon sokan tagjai a turistaszövetségnek. E cikkben be szeretném röviden mutatni a norvég turistaegyesület egyik nyári túráját.

December közepe, fél méteres hó, mínusz 6 fok. Venabu, a Rondane-hegység déli határa. Itt kellett volna július végén befejeznem egy  négynapos túrát a norvég turistaegyesülettel, de a sors nem így akarta – két héttel a túra kezdete előtt telefonáltak az egyesület irodájából, mondván, hogy a jelentkezők kis száma miatt lefújták a túrát. Ez július elején történt, másnap volt az indulás Észak-Norvégia felé, tehát még aznap este kellett elhatároznom, hogy mit is tegyek.

Norvégiában júliusban veszik ki az emberek a szabadságukat, és ilyenkor eléggé üresek a munkahelyek. Nem akartam otthon ülni és egyedül dolgozni azon a bizonyos héten. Szerencsémre a turistaszövetség más túrákat is rendezett az ország más hegyes területein. Végül így esett a választásom egy hatnapos túrára a Femundsmarkában.

Egy kis statisztika: a norvég turistaegyesületnek (DNT – Den Norske Turistforening) kb. 220 000 tagja van, több mint 450 menedékházzal rendelkezik a különböző helyi egyesületek révén és rengeteg csoportos túrát szervez mind belföldön, mind külföldön.

Jelzett vagy jelzetlen turistaösvények kötik össze a menedékházakat, melyek három csoportba oszthatók. Vannak „kiszolgált”, „nem-kiszolgált” és „önkiszolgálós” menedékházak. Méretük változó, van ahol csak 2-3 ember fér el, de van, ahol kb. 30 alvóhely (ágy + matrac) található, de vannak jóval nagyobbak is. A „kiszolgált” menedékházakban egykét személy főz a betérő turistáknak és tartja nyitva azt. Az „önkiszolgálós”-ban nincs menedékházas, de van egy önkéntes felügyelő, aki a turistaszezon előtt gondoskodik arról, hogy legyen elég konzerv és tartós élelmiszer az egész szezonra. Az élelmiszer természetesen nem ingyenes, az ember ott helyben felírja, hogy miből mennyit fogyasztott, és utána bankátutalással kifizeti a számláját. Minden DNT-tag kap egy kulcsot, ami nyit minden menedékházat. Végül, a „nem-kiszolgált” menedékházak a legegyszerűbbek, ott nincs se menedékházas, se élelmiszer, csak egy szálláshely.

Már majdnem 10 éve tagja vagyok az egyesületnek, de még sohasem voltam egy általuk rendezett csoportos, többnapos túrán. A tavaly vettem részt az első csoportos túrán, ami csak 4 órát tartott: helyi műemlékeket és papucsvirágokat tekintettünk meg. Eléggé izgultam a túra előtt. Főleg azért, mert addig még nem mentem hátizsákkal napokon át. Én csak Pádis környékén és a Királykőn voltam fiatalabb koromban, akkor is úgy, hogy egy helyen levertük a sátrat, és onnan mentünk minden nap különböző helyekre kirándulni.

A túra Oslóban kezdődött, a buszállomáson. Ott várt a túravezető egy névsorral. Először egy városközi expresszbuszszal utaztunk Trysilbe. Ott átszálltunk egy helyi buszra. Eredetileg csak ott kellett volna buszt váltanunk, de végül három helyen tettük meg, és a buszok egyre kisebbek lettek. Végül megérkeztünk Elgåba, a Femundsmarka szélére.

Femundsmarka a neve a Femundentó (Norvégia 3. legnagyobb tava, kb. 200 négyzetkilométer) és a svéd határ közötti területnek. Ennek nagy része képezi a nemzeti parkot, ami majdnem 600 négyzetkilométer.

Femundsmarka híres a vadregényes, érintetlen tájairól, tavairól, köves területeiről és szúnyogairól. Persze nem csak szúnyogok élnek itt, a nemzeti parkban és környékén észleltek medvét, farkast, hiúzt és torkosborzot is, a déli lappok meg rénszarvast legeltetnek már századok óta ezeken a területeken.

A 6 órányi buszozás után kellemes volt végre járni egyet. Az első nap könnyűnek bizonyult, 3 óra gyaloglás után már meg is érkeztünk a Svukuriset menedékházhoz, ahol aludtunk. Szerencsénk volt az időjárással, az eső nem kapott el, pedig a környéken helyi záporok voltak. Az első óra alatt egyre csak emelkedtünk, felértünk az erdőhatár fölé. Ott fent egyre kopárabb és kövesebb volt a táj. Az utolsó fél óra alatt újra erdőben jártunk, itt nagyon érdekes volt a domborzat. A jégkorszak után keletkezett hepehupás, homokos-köves, helyenként több százéves fenyővel tarkított területen haladtunk.

Az ilyen túrán úgy szokott lenni, hogy feliratkozáskor az ember előre kifizeti a szállást és az étkezést a teljes időtartamra, így a turista elméletileg terített asztalhoz érkezik minden este. Reggelit kap, délire négy szendvicset készít és este meleg, háromfogásos vacsorát. Ez persze a gyakorlatban egy kicsit változó, akárcsak az étel minősége. Svukuriseten kitűnő volt az étel, reggel házi kenyér, sajt, hús, a Femundenben halászott hal, müzli, tejfélék, kávé, tea várt ránk. A vacsora előételből, főételből (amiből többször is lehetett venni) és
desszertből állt. De vissza a túrához. Második nap Svukurisetből indultunk, és célunk a Sylseth tanya volt. A tanyán lakott ugyan egy öreg házaspár, de ők már nem voltak képesek turistákat fogadni, így ezen a napon mi készítettünk el mindent magunknak. A sylseti tanyának
meg az volt a nevezetessége, hogy oda nem vitt semmiféle út. Volt ugyan egy 400 m-es út a tanyától le a svéd–norvég határon fekvő Grövelsjö-tóhoz.

Ha valaki megbetegedett, akkor ezen a tavon kellett motorcsónakkal átjutnia a legközelebbi svéd településig (Grövelsjö), és onnan előbb svéd, majd norvég utakon átkocsikáznia a legközelebbi norvég kórházba.

Az út Svukurisettől Sylsethig 5 órába telt. Nagy része az erdőhatáron felül volt, ahonnan szép kilátás nyílt a környék csúcsaira, leginkább a Store Svuku-ra (1400 m). Uzsonnánkat egy tó partján fogyasztottuk el, este a már említett Sylseth tanyán aludtunk. Itt az ivóvizet a patakból merítettük, és zuhanyzás helyett a patakban mosdottunk.

A harmadik nap megáztunk. Ez szerencsére egy rövidebb nap volt, csak 4 órát kellett gyalogolnunk. Úticélunk a svéd oldalon levő Grövelsjö menedékház volt. Végül kiderült, hogy az nem is menedékház, inkább hegyi szálloda óriási ebédlővel és legalább 100 embernek való szállással. Emeletes ágyak voltak a szobákban, zuhanyzóval és vécével a folyosón.

Az ebédlőben főleg bio-étel várt az asztalon. A bejárat mellett kis üzlet állt és egy nappali szoba is kis könyvtárral, meg egy külön szoba egy Linnéről készült kiállítással, ugyanis a környéken haladt át Carl von Linné, a híres svéd botanikus 1734-es dalarnai útján.

Az odavezető ösvény keresztezi a svéd–norvég határt is, melyre egy határjelző tábla emlékeztet, de határőrökről vagy kerítésről szó sincs. A Grövelsjö svéd partján Svédországba értünk: az ösvény széles úttá vált, és több helyen pallókat is lefektettek a vizenyősebb helyeken. A tó közelében újra több százéves fából álló erdőcskébe érkeztünk. A túloldalon egy tábla hívta fel a figyelmet: pár száz méterre onnan volt Linné forrása. Először egy kicsit csalódott voltam, mivel első látásra úgy nézett ki, hogy a híres forrás csak egy egyszerű pocsolya egy mocsár szélén, de figyelmesebb nézelődés után észrevettem, hogy az illető „pocsolya” nagyon tiszta vizű.

Negyedik nap egészen kellemes, rövid túránk volt, Grövelsjön menedékháztól a Valdalen tanyáig csak három órát kellett gyalogolnunk. Ehhez hozzá kell tennem, hogy én esténként kimentem egy kicsit szaladni a közeli mocsarakhoz, így edzettem a későbbi tájfutó versenyekre. Ezen a napon visszatértünk Norvégiába. A svéd oldalon a már említett széles ösvények, a norvég oldalon az ösvény nagyon halovány volt, sehol egy palló, így vizes is lett a lábam.

Ötödik nap volt az igazi erőpróba hat óra gyaloglással. A leghosszabb túra, mind időben, mind távban. Az időjárással továbbra is  szerencsénk volt, majdnem végig sütött a nap. Többször is patakokat kereszteztünk, itt tényleg kint voltunk a „semmiben”, még mobil térerő sem volt. Az út nagy része könnyen járható volt, de az utolsó kétharmada nagyon köves. Ráadásul az utolsó egy órában egy olyan völgyben mentünk, ahol szúnyogok milliói rajzottak. Rémes volt, egyszerűen nem lehetett megállni, mindenki erőltetett menetben haladt. Aznap este nagyon jólesett a menedékházas finom hallevese.

A hatodik nap is eljött, a túra utolsó napja. Jól esett az eső, fújt a szél, alaposan megáztunk az Elgåba vezető úton. Itt körülnéztünk a helyi kis üzletben, mely többek között a Femunden-tóban fogott füstölt halat és egyéb helyi specialitásokat árult. Következett egy hat órányi buszozás Oslóba és ezzel véget ért a 2009-es nyár egyik legkellemesebb, legélvezetesebb hete.

A DNT angol nyelvű honlapja.
Egy angol nyelvű oldal a Femundsmarkáról.
A német oldal a Femundskmarkáról terjedelmesebb.