természetjárás
honismeret

Harminckét lelkes csíkszéki EKE-tag és szimpatizáns indult útnak a május elsejei napsütésben, hogy bejárja a Vargyas-szurdok völgyét, a Persány-hegység északi részénél kialakult érdekes és változatos karsztvidéket, amelynek barlangjai és sziklafalai őseinknek menedéket, néhányunknak pedig, akik e völgy visszatérő vendégei vagyunk, szemet-szívet gyönyörködtető látványt nyújtottak.

A természet-művész kőtornyok sokaságát hozta itt létre, a barlangok különleges, egyedi formáiba pedig évezredek csend-világa kövült... Először 1977-ben, az akkori Ursus Spelaeus lelkes tagjaként jártam az akkor még a világtól elzárt, nehezen megközelíthető vad völgyet, szinte lábujjhegyen, lehelet visszatartva, hogy nehogy megtörjem a varázst...

A Kirulyfürdő felől biciklivel érkező társainkat bevárva, a Pionírok ösvényén ereszkedünk a völgybe, az Orbán Balázs-barlanghoz
(1527 m) ahol, Dénes István barlangkutatóra emlékezve, kis koszorút helyeztünk el. A barlang hűvösében egy bal oldali mellékág végéig, a Jordán kútjáig haladunk, ahol iszunk egy kortyot, a legenda szerint szerelmessé tevő, kristálytiszta karsztvízből (csapatunk fiatalabb tagjai komolyan érdeklődnek a hatás időbeli bekövetkezte felől!).

Barlangi utunk során, kikapcsolt lámpák mellett néhány percre a csendet is „kipróbáljuk”, azt a különös csendet, amikor csak a cseppkőépítő víz kopogása hallatszik és egy percre megáll az idő...

Mára a völgynek ez a része az Orbán Balázs-barlanggal együtt a turisták közkedvelt helye lett, bennünket is – akik a völgy homorodalmási oldaláról érkezünk – fiatalok nyüzsgő csoportjai, színes sátorsokaság és messzire elhallatszó zene fogad.

A völgyet körbekerülve a barlang aktív részéhez vezető út bejáratát, a Vízkeletet is szemügyre vesszük, majd a Farkasok ösvényén  emelkedünk a völgy fölé, elhagyva az odalent zsibongó életet. A Kilátón megpihenünk (757 m), hosszasan kémlelve a völgyet, legendák egykori hőseinek árnyékát kutatva a sziklafalakon... Innen a Kőmező „egyre fogyó” Árpád kori Tatárkápolnájának romjaihoz megyünk. A földre omlott kövek ma már legfeljebb a közeli tűzhelyek lobogását „védik”.

Késő délután lesz, mire a kocsikhoz visszaérünk. Előkerülnek az ételes tarisznyák és tüzet rakunk, hiszen mindenkinek van valamennyi „sütnivalója”.

Ezután a csapattagok nagy része hazafelé veszi útját, csak tízen maradunk, akik sátrat verünk egy csendes, közeli tanyán, a Vargyas vize mellett. Az éjszakába világító tűznél megszólal a turisták egykor közkedvelt hangszere, a gitár.

Másnap délelőtt elsősegély-oktatásra kerül sor. A jelenlévők lelkesen tanulnak, vágják a gézt, tisztítják és kötözik az elképzelt sebeket.  Délután még egy rövidebb túra is belefér az időbe, így a sátorozóhelyünk közelében lévő kilátót is megmásszuk. Egy tartalmas hétvége után, jövőbeni terveket szövögetve, vasárnap este érkezünk vissza Csíkszeredába.